Lövészárok, hókabin

Juhász Anikó versei az 1990-es évek elejétől kezdve jelennek meg folyamatosan szépirodalmi folyóiratokban és antológiákban. Ezek közül néhány: Magyar Napló, Újhold-Évkönyv, Holmi, Tiszatáj, Új Forrás, Pompeji, Vigilia, Napút, Parnasszus, Szegedi horizont, Szépirodalmi Figyelő, Látó. A korábbi verseskötetek (Üvegfalak, bádogtetők, Bp., Napkút – Cédrus Művészeti Alapítvány, 2012; Kék repkények, bukott angyalok, Bp., Napkút, 2012; Istenem, Duinóban a sirályok, Bp., Napkút, 2014; Telefonom hangok háza, Bp., Napkút – Cédrus Művészeti Alapítvány, 2017) után most itt az új verseskötet, melyben a szerző, Juhász Anikó – akinek jelentős műfordítói és filozófiatörténészi tevékenysége is van itthon és külföldön egyaránt (Ausztria, Németország, Spanyolország) – rezonál a háborúra is. A kötet hang- és képvilága (Lövészárok, hókabin) számos vonatkozásban szokatlan; tört idők idegszálain megteremtődik a korábban ’sosem-volt’ is. Több – egymástól látszólag távol eső – jelenség fut itt össze a gondolati líra síkjain. A versekbe beleszervesül a békeidő szín-, illat-, dallam- és képvalósága, mint ahogy az a világ is, melyet a háborúk logikája mozgósít az árkokban, tankokban, katonákban. Mivel a szerző diplomáit részben a JATE BTK történelem – német nyelv és irodalom szakán, részben pedig az ELTE BTK filozófia szakán szerezte, s egyetemi docensként (SZTE, ÁOK) széles körű ismereteket szerzett a tanatológia tárgyköréből is, az ide is visszaköthető ismeretek és élettapasztalatok szórványosan, egy-egy rétegként megjelennek a versek szövegvilágában is.